Mozgósítás minden határon túl

2017. november 03. 13:01 - Pápay György

Nem gondoltam, hogy ilyen rövid időn belül ismét Gyurcsány Ferenccel kell foglalkoznom, de erről nem én tehetek, hanem Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke ugyanis berúgta a "hogyan forgassuk vissza az idő kerekét" projekt motorját, és segít minden választó emlékezetébe idézni, milyen is volt, amikor ő volt a miniszterelnök. Azt, hogy a határon túli magyarok választójogának megvonásáért indított aláírásgyűjtés miért kontraproduktív, az elmúlt pár napban sokan és sok helyütt megírták. De Gyurcsányt nyilvánvalóan nem a megfontolt vélemények érdeklik, hanem az, miként tud 2018-ban minél nagyobbat kihasítani a haldokló MSZP szavazóbázisából, méghozzá annak "radikálisabb" részéből, miközben a mérsékeltebbeket várhatóan felszívja az LMP.

arnyek_1024x683.jpg

Mit lehet még ehhez hozzátenni? Két fontos szempontot mindenképpen. Az egyikről Lukács Csaba volt kollégám is írt a Magyar Nemzet minapi vezércikkében, ahol arra hívta fel a figyelmet, hogy a határon túli szavazatok jóval kisebb mértékben befolyásolják a választások eredményét, mint azt Gyurcsányék hangoztatják. Ugyanis akinek nincs állandó magyarországi lakcíme, az csak a pártlistára szavazhat, egyéni jelöltekre nem. És ahogy azt mi is régóta hangsúlyozzuk a Viszlát, kétharmad! keretei között, mivel listán a Fidesz első helye várható, a választás végeredménye a 106 egyéni választókerületben fog eldőlni. Erre pedig a kizárólag a pártlistára szavazó határon túli magyaroknak értelemszerűen nem lehet befolyásuk. Tegyük hozzá: ezt Gyurcsány Ferenc is pontosan tudja. Hiszen a Szél Bernadettel és Karácsony Gergellyel folytatott tévévitában ő maga hivatkozott arra, hogy a választás az egyéni körzetekben fog eldőlni, és ezért támadta az LMP-t, amiért az ragaszkodik az önálló jelöltállításhoz.

A másik fontos szempont, hogy a DK akciója nem csak a határon túli szavazókat mozgósítja. Az önmagában csupán korlátozottan hatna a választások eredményére, éppen a fent leírtak miatt. Sokkal nagyobb probléma, hogy Gyurcsány újabb túlmozgása a hazai Fidesz-szimpatizánsokat is mozgósíthatja. Amikor a Fidesz egyre nehezebben tud belpolitikai tétet adni a választásnak, és folyton Brüsszelig és Sorosig kell elkalandoznia, akkor hirtelen jön egy olyan gesztus, amelyik újra a régi pártpolitikai kerékvágásba zökkenti vissza a közbeszédet. Az a Fidesz-szavazó, akinek kezdett túl sok lenni a brüsszelezés és a sorosozás, most sokkal jobban tudja, miért is kell ott lennie 2018-ban: hogy a határon túli magyarokért és Gyurcsány ellen szavazzon.

Mindebből pedig egy általánosabb következtetés is levonható: a szavazók mozgósításának egyik legjobb eszköze, ha valaki őket (vagy az övéiket) minősíti. Nem véletlenül épített a kormányzati sajtó komplett rágalomhadjáratot arra, hogy Vona Gábor állítólag megsértette a nyugdíjasokat. Bármennyire gyomorforgató volt is az erre alapozott telefonos és médiakampány (különösen mivel a Jobbik elnöke eredeti Facebook-posztjában éppen azt hangsúlyozta, hogy nem általánosságban ír a nyugdíjasokról), a történetben Vona is hibázott. Még a kormánymédiát kritizálva sem érdemes feltüzelt fideszes nyugdíjasokról nyilatkoznia egy ellenzéki politikusnak, hiszen mi mással tudná jobban feltüzelni a fideszes nyugdíjasokat? Főleg, ha a szavai kellő publicitást kapnak.

Ez a jelenség azonban elsősorban nem a politikusokra és az első nyilvánosságra jellemző, hanem az internet és a közösségi oldalak második nyilvánosságára. Ráadásul ennek a második nyilvánosságnak alapjáraton ez a beszédmódja. Ha egy politikai tartalmú cikk felkerül az internetre vagy körbemegy a Facebookon, látatlanban is meg lehet mondani, miről lesz szó alatta a kommentekben: droidokról, bérencekről, hasznos és haszontalan idiótákról. Akik persze mindig a másik oldalon állnak, szemben a "mieinkkel", a "mi" igazságunkkal. És akik valószínűleg ugyanazt gondolnák, mint "mi", ha nem az agymosott tömeghez tartoznának, és képesek lennének a gondolkodásra.

Nincs, ami jobban mozgósítana egy szavazót, mint ha szembesül az ellene irányuló személyeskedéssel. Ezért mindenkinek, aki a kormányváltásban vagy akár csak a Fidesz újabb kétharmadának megakadályozásában érdekelt, érdemes végiggondolnia, valóban ér-e annyit egy-egy ilyen komment, hogy ezzel elvigyen magával szavazni még egy embert – csak éppen a Fideszre. Lehet és kell is kritizálni az orbáni hatalomgyakorlást vagy a kormányzati revolvermédia működését, de a "még mindig nem látjátok, fideszes birkák?!" felkiáltás legfeljebb arra jó, hogy egyben tartsa a "nyájat", és az ezzel szembesülő szavazók még jobban tudják, miért kell ott lenniük 2018-ban.

Amúgy sem tartom szerencsésnek azt a minden oldalon eluralkodott nézetet, hogy a másik fél szavazói csakis agymosottak lehetnek. Még ha könnyebb is az érzelmek mentén hatni a választókra, s még ha hatékonyak is az elemi ösztönöket megcélzó kampányok, azokhoz a kérdésekhez, amelyek igazán fontosak számukra, a szavazók képesek nagyon is racionálisan viszonyulni. A Viszlát, kétharmad! által javasolt taktikai szavazással kapcsolatban is többször megkaptuk, hogy az emberek úgyse fogják megérteni. Pedig dehogynem. Aki igazán érdekelt abban, hogy a Fidesz ne szerezzen újra alkotmányozó többséget, az egyre világosabban látja, hogy pártlistán szavazhat ugyan az érzelmei szerint, de amikor az egyéni jelöltekről dönt, az eszére kell hallgatnia.

Az általunk javasolt taktikai szavazás mellett azonban az sem utolsó taktika, ha nem mozgósítjuk mi magunk a kormánypárti szavazókat a minden határon túlmenő verbális támadásokkal. Éppen elég, ha vannak olyan politikusok, akiknek ezt diktálja az érdekük. Már ha nem valaki más diktálja.

(Fotó: Stock Snap)

A Kézműves politika a Viszlát, kétharmad! társoldala. A Facebookon itt tudod követni, a Viszlát, kétharmad! kampányt pedig itt.

30 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kezmuvespolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr9513155646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DFK 2017.11.04. 03:20:30

Ráadásul megint könnyen lehet nemzetelleneséggel vádolni a baloldalt. Bónusz, hogy pont a DK a leginkább migránspárti; tehát a nem magyar jöhet, a magyart megtagadja.

torró 2017.11.04. 05:55:37

köszönjük Emese! Illetve Ferike! Jó sokszor leírtam már hozzászólásaimban én is, hogy a személyeskedő trágár megnyilatkozások sokat ártanak az ellenzéknek. De aki csak itt meri az ocsmány létét villogtatni, annak hiába minden figyelmeztetés. Ezért már nem igazán szeretek kommentelni, mert azonnal személyeskedésbe csapnak át ezek a figurák, függetlenül mit ír az ember.

feketeesfeher 2017.11.04. 06:13:18

Nem látom semmi jelét annak, hogy a DK mostani politikai kezdeményezése a fidesz szavazók összetartását segítené.

A magyarországi lakhellyel nem rendelkező kettős állampolgárok szavazati jogának támogatása a magyar társadalmon belül nem egységesen támogatott, sőt, sokkal inkább megosztó, és a rendelkezésünkre álló felmérések alapján inkább a kisebbség az, amelyik a szavazati jog megadását támogatja.

Szerintem simán tárgyalható lenne a kérdés elvek és politikai elképzelések mentén.

Jó, a fidesz ezt nem akarja, ezért elviszi az érzelmi megközelítés felé, és már az is nemzetáruló lesz, aki az amúgy logikus kérdést felteszi.

Aztán ha még a fidesz másodvonalas politikai éceszgéberei a migráncsozást is behozzák, onnantól lesz jó a móka.

Holott az alapkérdést amúgy egészen normálisan is lehetne tárgyalni.

Tényleg nincs értelme annak, hogy olyanok vegyenek részt közpolitikai döntések meghozásában, akik a következményeit nem viselik.

Ha én érzelmi alapon kérem, hogy szavazhassak a soproni polgármesterválasztáson, akkor megkapom?
Na ugye hogy nem. Pedig érzelmileg erős a kötődés.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.11.04. 07:14:56

@DFK: Te tényleg ennyire hülye vagy? A migránsnak mi köze ahhoz hogy ki szavazhat? Kár hogy a szülész nem ismerte fel rögtön hogy ennyire sötét vagy, és nem dobott rögtön a biológiai hulladék gyűjtőbe. Lehet csak a hippokrateszi esküje akadályozta meg ebben.

Denise Hogyisdugják 2017.11.04. 07:51:08

Orbánék falova ismét felnyerített. Hogy témánál maradjak: lógasz a deggébe.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.04. 08:55:47

@DFK:

A HTM-nak hiba volt szavazati jogot adni, de annak megvonása még nagyobb hiba lenne.

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"A migránsnak mi köze ahhoz hogy ki szavazhat?"

Olvasd el a kommentjét még egyszer. Teljesen logikus és jogos, amit ír.

" Kár hogy a szülész nem ismerte fel rögtön hogy ennyire sötét vagy, és nem dobott rögtön a biológiai hulladék gyűjtőbe."

Biztos vagy abban, hog a fenti érvvel megcáfoltad a mondandóját?

midnightcoder2 2017.11.04. 09:09:28

Igazából a FIDESZ szavazói sem igazán támogatják feltétlenül az erdélyiek szavazati jogát. A FIDESZ legfőbb erőssége ma szerintem az, hogy nemigen van kormányképes alternatívája. Talán csak a Jobbik az, akiről még esetleg el lehetne képzelni, hogy végig tudja vinni a 4 éves ciklust. A baloldal viszont egyszerűen kormányképtelen: még ellenzékben sem tudnak a legegyszerűbb dolgokon sem megegyezni.

midnightcoder2 2017.11.04. 09:12:12

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "A migránsnak mi köze ahhoz hogy ki szavazhat? "

Az, hogy a szocik ezzel a lépéssel sokak szemében ismét csak azt bizonyítják, hogy ők annyiban különböznek a nemzeti szocialistáktól, hogy nemzetellenesek. Mondjuk a migránsok kapcsán ez így is van.

DFK 2017.11.04. 09:16:42

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: konkrétan az a helyzet, hogy a tevebaszókat korlátlanul hozná a nyakunkra Fletó, azokra végtelen pénzt költve, addig a határontúli magyarokat veszélyn

DFK 2017.11.04. 09:18:08

@DFK: folyt:veszélynek állítja be. Tehát az idegent szereti, a magyart gyűlöli. Igazi baloldali hazátlan bitang.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.04. 09:24:03

Mo-on van egy stabil 10 %-nyi liberális szavazó. Ezekért küzd most egymással Gyurcsány, az MSZP, az Együtt-PM, s a Momentum. Ennyi az egész.

Ez a réteg eddig is rossz szemmel nézte, hogy az MSZP és az Együtt végül elfogadták, hogy a határontúli magyarok nme idegenek. S most ez a réteg ujjongva foagdja Gyurcsány xenofób szövegét.

Ennyi az egész.

Nem Orbán legyőzése a ballib kampány célja,hanme az, ki legyen a 2018-os vereség után a ballibek vezetője.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.04. 09:26:39

@midnightcoder2:

"Igazából a FIDESZ szavazói sem igazán támogatják feltétlenül az erdélyiek szavazati jogát."

Így igaz, nagy baklövés volt megadni nekik. Az állampolgárságot helyes volt megadni, az szavazati jogot nem. Persze egy már nómeglévő jogot elvenni igen népszerűtlen és visszatetsző tett lenne.

Gondolatkísérlet: Ha a Fidesz meglépné a HTM szavazati jogának megvonását, az ellenzéki pártok milyen gyorsan ébrednének rá arra, hogy ők tk mindig is támogatták a HTM szavazati jogát? Milyen gyorsan hoznának össze egy tüntetést az Orbán-kormány magyarellenes politikája elleni tiltakozásul? :D

Azt legalább el kell ismerni, hogy a nemzetellenességben Gyurcsány következetes. Attól, aki anno Kovács 23 milliója helyett 15 millió románnal riogatott ( gondola.hu/cikkek/41656-Gyurcsany_23_millio_romanrol_es_sajat_ambicioirol.html ), kimondottan következetes magatartás a HTM szavazati jogának megvonását követelni.

shakespeare 2017.11.04. 09:38:09

Gyurcsany sokat tesz a magyarság egybetartásáért, annyira jo, hogy ezt nyomja. Kozben keritest bont, Ázsiàt és Afrikát beengedné stb stb.
Magyar kettosallampolgarsag es szavazati jog sem lenne nelkule :-)
Mert anno az volt a kerdes, hogy legyen-e konnyebb a hatarontuliaknak allampolgarsagot kerni ?
A szivatas amit csinaltak a magyarokkal akik allampolgarsagot kertek az volt a problemas.
Szoval se automatikus se szavazati jog nem volt kerve, de ok belealltak, hogy dehogy kapnak konnyitest, ugyanazon a sok/5 evnyi/ szopatason menjenek csak keresztul amin a kinaiak.
Ezert az egesz baloldal megerdemli hogy a tortenelem sulyesztojebe menjen es jo uton vannak most mar.
Amugy hataron tul nem szavaznak a fideszre, csak kevesen az elvakultak mennek el, de ha labra kapna a baloldal akkor csak a foldbedongoles erdekeben sokan, nagyon sokan elmennenek.

a nemzet fogatlan provokátora 2017.11.04. 10:37:51

Ne reménykedjetek, ez sem fog bejönni. Az egyszerű szavazó számára úgy fog felállni az egyenlet, hogy" Gyurcsány elvenné a határon túli magyarok szavazati jogát, "ami jó", viszont be akarja engedni a migráncsokat, ami meg nagyon nem jó.. HmHm akkor inkább mégse szavazok Gyurcsányra.."

Ennyi...

a nemzet fogatlan provokátora 2017.11.04. 10:43:56

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Az elzászi németek is szavazhatnak a német választásokon, és a besszarábiai románok is a románon..

Párhuzamos 2017.11.04. 10:48:03

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: nahát egyetértek egy hozzászólásoddal, azért ez nem sűrűn fordul elő, tehát meg kell önnepelni :D

Karipapa01 2017.11.04. 10:51:22

Fostok Gyurcsánytól mi? :P

inteligencs elenzeki 2017.11.04. 10:56:26

Jaj istenkém, dehogy számít, hogy a Feri miket mond. Sok meglepetést nem okoz senki számára sem. Sajnos az ország, és a nemzet fogalma a mi esetünkben messze nem fedi egymást. A nemzettest jelentős részben túlnyúlik a határainkon. A nemzeti érzelmű emberekben tehát mindenképp kiveri a biztit Gyurcsány bohóckodása.
Továbbá az sem számít, ha itt egyik másik hülyegyerek több nick alatt ostobázza meg seggnyalózza a fidesz szavazókat.

A Fidesz szavazó egyszerűen pragmatizmusból szavaz a Fideszre. Ugyanis sikerrel kormányoznak, legalábbis az eddigi ballib kormányokhoz viszonyítva. Az egészségügy, az oktatás, meg már szarban van a rendszerváltás óta. Ezek rendezéséhez nagyon sok pénz kellene. Úgy tudom a világon a leggazdagabb országokon kívül ezekkel a dolgokkal mindenhol gond van. De mi itt élünk keleteurópában.
Hogy lopnak ? Lesz.rom ! Ahhoz képest, amit a szocik a rendszerváltás után elprivatizáltak, tönkrevágva az ipari termelésünket, ahhoz képest ez csak afféle kis csínytevés.
Azonkívül most nincs csődközeli helyzetben az ország, ahogy 2010-ben a Szocik átadták. Ja, és végül de nem utolsó sorban. Mikrovállalkozóként azóta én sem vagyok folyton csődközeli helyzetben. Pedig biztosíthatok mindenkit, nem vagyok benne a pikszisben.
A Jobbik sajna már nem alternatíva. Amióta "megújult", azóta nekem túl kiszámíthatatlan. Az embernek néha az az érzése, hogy már nekik is mások diktálják, hogy mit kommunikáljanak.
Hogy a Mészáros gyárakat épít ? Nő a GDP és munkahelyek létesülnek.
Ez is pont szembemegy azzal, amit a szocik csináltak a rendszerváltás után. Ugyanis ők gyárakat építettek LE. (többnyire persze) Az MDF kormány meg csak tétlenül nézte mi történik.
Szóval nincs alternatíva. A szegényes választékból a FIDESZ kiemelkedik.
Egy valamit azonban ők sem értenek. Ahhoz szerintem nekik sincs már szükségük a sikerhez, hogy Sorosozzanak. Mindenki tudja, hogy migráns kérdésben mi a hozzáállásuk, ami nagyjából megegyezik az emberek többségének véleményével, nem kell ezt túldimenzionálni.
Ne Sorosozzanak, inkább Sörösözzenek. :)

inteligencs elenzeki 2017.11.04. 11:33:13

@Karipapa01:

"Fostok Gyurcsánytól mi? :P"

Teljes a pánik :)))

Gallardo 2017.11.04. 11:51:32

@torró: Libsibolsi, hazaáruló, Sorosbérenc, migránssimogató.... stb... Ezek nem egészen baloldali személyeskedő jelszavak...

a nemzet fogatlan provokátora 2017.11.04. 11:57:19

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Ez így van . A csótány már a választások utáni időszakra pozicionálja magát, és tkp. ebből a szempontból jól kalkulál. Botkát már sikerült kigolyóznia, és most tovább erodálja az mszp-t.

Solo_ 2017.11.04. 12:43:34

Nagyon sokaknak van tele a töke azzal az abszurditással, hogy külföldön élő magyarok szavazzanak a mi sorsunkról. Hol igazságos ez? Aki másik országban él, döntsön saját ügyében, mi sem szavazgatunk a román, szlovák, vagy horvát parlamentbe embereket. Akik így látják, azoknak igenis egyetértő volt felvetni ezt a kérdést. Szerencsére jó pár százezer emberről van szó. Alsóhangon.

illaim 2017.11.04. 13:22:17

Tisztelt Pápay Úr!
Ha már kampánnyal foglalkozik, el kellene döntenie, tulajdonképpen ki mellett akar kampányolni!
Azzal, hogy az ellenzék jó vagy rossz ötletét boncolgatja, csak a fidessnek segít a lejárató kampányához! Lásd az idesereglett trollok seregét! Ha viszont a jelenlegi kormánypárt "soha nem hazudó" vezérének a napokban 100 pontban tényekkel alátámasztott hazugságait tárná az olvasói elé,
akkor egész más értelmet kapna a "kézműves" politizálása! Ha esetleg nem ismerné az elhíresült 100 pontot, a 444.hu oldalon megtalálja! Tényleg érdekelne, hogy azokról mi a "kézműves"véleménye!
Üdv.

SiKom 2017.11.04. 13:56:07

Külföldön dolgozó magyar vagyok. Két dolog biztos:
1. Levélben fogok szavazni (mert a magyar címemrõl kijelentkeztem)
2. Biztosan nem a DK-ra

Karipapa01 2017.11.04. 14:12:40

@a nemzet fogatlan provokátora: Imádom, ahogy a Fideszes narancsmérgezettek hogy síratják Botkát és az MSZP-t! :P Mintha a saját kölykük lenne.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.04. 15:41:59

@Karipapa01:

Pedig joggal siratják. Botka "Fizessenekagazdagok-Boncsukleakerítést" Lászlót túl hamar buktatta meg a saját pártja, így nem vihette véghez történelmi küldetését, a maszop elhajtását a történelem szemétdombjára, ahová való. Így viszont Botka nélkül nem lehet teljesen kizárni, hogy a maszop megugorja a bejutáshoz szükséges 5%-ot.

a nemzet fogatlan provokátora 2017.11.04. 17:17:21

@Karipapa01: Botkával lett volna valami esély arra, hogy az Mszp-ből egyszer egy tisztességes szociáldemokrata jellegű párt váljon, amely a munkavállalói rétegeket képviseli. Ezt nem nézhették tétlenül a gazdik..

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.04. 17:43:59

@a nemzet fogatlan provokátora:

Az MSZP és a tisztesség két egymást kölcsönösen kizáró dolog. Mellesleg Botka bukását részben az okozta, hogy nem volt képes érdemben növelni a párt támogatottságát a lakosság körében. Ezt nem éppen a "gazdik" idézték elő.

a nemzet fogatlan provokátora 2017.11.04. 18:05:26

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ezért írtam, hogy egy totális vereség után elkezdődhetett volna egy tisztulási folyamat. Így viszont szépen folyamatosan beintegrálja őket a csótány.
Botkával végre lehetett volna hajtani azt a valódi baloldali fordulatot, amit Pogátsa hirdetett meg.
süti beállítások módosítása