Csináld magad mozgalom: így készült

2017. november 24. 14:30 - Pápay György

Lassan minden bejegyzést azzal kezdhetnék, hogy ez és ez a nap fordulópontot jelentett a Viszlát, kétharmad! történetében. De a múlt szombat, majd az azt követő néhány nap valóban fordulópont volt.

Megjelent ugyanis a színen egy új szereplő, a Közös Ország Mozgalom (KOM). Mármint nem azért új, mert eddig ne lettek volna ismertek vagy kellőképpen aktívak, hanem mert a múlt szombati rendezvényük óta nem a választási rendszer azonnali reformját követelik, inkább annak keretein belül keresik az ellenzéki cselekvés legoptimálisabb útját. (Korábban pont a KOM kapcsán írtam itt arról, hogy ha már választási mozgalmat alapít az ember, akkor éppen ezt kellene csinálnia.) Gulyás Mártonék ráadásul hozzánk hasonló irányban keresik ezt az utat: céljuk a legesélyesebb ellenzéki jelöltek megtalálása a 106 egyéni választókerületben. Nem titok, hogy a javaslatukat több okból is kritikával illettük, de most nem erről fogok írni. Már csak azért sem, mert időközben egyeztettünk a kérdésben, és úgy tűnik, a köztünk lévő szakadék inkább retorikai jellegű, ezért nem áthidalhatatlan (még ha a retorika jelentőségét nehéz lenne is túlbecsülni a politikában).

feszer_2_1280x1040.jpg

Ami számomra most leginkább érdekes, az annak a végiggondolása, honnan hová jutott két és fél hónap alatt a mi kis "kézműves" kezdeményezésünk, a Viszlát, kétharmad. Ennek azért is itt az ideje, mert a KOM színre lépése alaposan felülírta az eddig követett stratégiánkat. Ez azonban nem baj, mert Gulyás Mártonék hatalmas terhet vettek le a vállunkról. Eddig minden második kérdés arra vonatkozott velünk kapcsolatban: jó-jó, de honnan tudhatja az ember, hogy ki a választókerületében az esélyes jelölt? Nem állítom, hogy innentől kezdve ezzel ne kellene foglalkoznunk, de az egyre biztosabb, hogy február táján készülni fog erről egy szép nagy közvélemény-kutatás. Amiről kiderül majd, hogy ez sem mindent egy varázsütésre megoldó csodaszer – de ne szaladjunk ennyire előre, maradjunk az eddig történteknél.

A Viszlát, kétharmad! klasszikus alulról építkező kezdeményezés. Amikor 2017 júniusában eljöttem a Magyar Nemzettől, már többé-kevésbé biztos voltam benne, mi lesz az egyetlen kérdés, ami a választás előtt nyitott marad: az, hogy amire az ellenzéki pártok nem képesek, azt megteszik-e helyettük a szavazóik. Vagyis a pártlistára adott voksuktól függetlenül az erősebb ellenzéki jelöltre adják-e majd a szavazatukat egyéniben. Ha ez működne, akkor fontos körzeteket (és ezzel értékes mandátumokat) lehetne elvenni a Fidesztől. Ez történt az időközi választásokon is, egy országos választáson azonban hajlamosabbak listán és egyéniben egyformán szavazni az emberek – hacsak valaki nem képviseli a nyilvánosságban a taktikai szavazás gondolatát. Ezzel nem találtam fel a spanyolviaszt, bizonyára sokaknak eszébe jutott már. Az ötlet nyilvános felvállalására azonban nem akadt jelentkező.

A magam részéről úgy tudtam elkezdeni, hogy egyszerűen azt csináltam, amihez (többé-kevésbé) értek. Szeptember elején elindítottam egy blogot, ami hagyományos véleményblogként működött, és az újabb kétharmad lehetőségével (vagy inkább veszélyével) foglalkozott. Így elkezdtem kikerülni az Index-címoldalra, és el tudtam kezdeni hirdetni az oldalamat a Facebookon. Közben megkerestem néhány ismerősömet, akikről sejtettem, hogy már akkor számíthatok a segítségükre, amikor kifelé még nem látszik, miről fog szólni ez az egész. Hetekig lassan építkeztünk: én hol emberekkel találkoztam, hol ültem a monitor előtt, és írtam. Többnyire ültem és írtam. Ebben a fázisban azért elég nagy kitartás kellett ahhoz, hogy az ember elhiggye, ebből lehet valami.

Október elején ráfordultunk a projekt lényegére, és nyilvánosságra hoztuk a választók összefogásával kapcsolatos javaslatunkat. Innentől a Viszlát, kétharmad! blog célja az lett, hogy ezt a javaslatot járja körül, csomagolja időnként újra, segítsen értelmezni és megválaszolni a vele kapcsolatos kérdéseket. A publicisztika-jelleg ezzel háttérbe szorult, ezért szükségem lett egy másik felületre, ahová írhatok; ha nem is klasszikus publicisztikát, de atipikus véleménycikkeket, összhangban a projekt fő céljával. Ez lett a Kézműves politika, aminek a működése egyfajta tartalommarketingként is szolgált, mert jobb esetben elvezette az olvasót a Viszlát, kétharmadhoz.

Amikor nyilvánvaló lett a projekt célja, jóval szélesebbre tárhattam az ajtót, már ami a networképítést illeti. Ehhez ki kellett lépnem a komfortzónámból, és olyan szereplőkkel is le kellett ülnöm beszélni, akikkel korábban sohasem gondoltam volna (ha már a kapcsolati hálóm jelentős része ott maradt a kormányoldalon, amikor 2014-ben kizsilipeltem a NER-ből). Azt elhatároztam, hogy pártokkal nem keresem a kapcsolatot, olyanokkal viszont igen, akik nálam jóval tapasztaltabbak a civil aktivizmus terén. Nem állítom, hogy mindig sikerrel jártam, de egy hónap alatt sikerült új kapcsolati hálót építenem. Közben pedig a közösség szépen növekedett a Facebookon.

Kezdettől fogva tudtuk, hogy ahhoz valamilyen esemény kell, hogy a mainstream médiába is bekerüljünk. Médiahekkben, figyelemfelkeltő akciókban nem gondolkodtunk: egyszerűen nem tudtam elképzelni, ahogy nyilvánosan odaláncolom magam valamihez vagy éppen elfoglalok valamit. De a mi esetünkben nem is erre volt szükség, hanem egyszerűen arra, hogy minél szélesebb körben beszéljünk arról, amiről eddig is tettük. Szerveztünk hát egy kerekasztal-beszélgetést a választói tudatosság kérdéséről három kutatóintézet részvételével (IDEA, Iránytű, Republikon), ami a várakozásainkon felül sikerült. És nemcsak azért, mert beszámolt róla a sajtó, hanem mert számos olyan ember bukkant fel a radarunkon, akikkel azóta is jó a (munka)kapcsolatunk.

Szeptember elején tehát egy blogról beszélhettünk, október elejétől egy állampolgári kezdeményezésről, november elejére pedig eljutottunk az országos sajtóba. A Heti Válasz múlt heti hosszabb cikkében már azt olvashattuk, hogy egyenesen mozgalom vagyunk. Mi, akik páran aktívabban részt veszünk a mindennapi munkában, kezdtük úgy érezni, hogy az egész túlnő rajtunk. És közben ott volt az elementáris nyomás, hogy mondjunk végre konkrétumokat arról, pontosan hogyan lehet megtalálni a 106 esélyes jelöltet az egyéni választókerületekben. Erre is volt egy, sőt a dolgok alakulásától függően több forgatókönyvem, de az élet valamennyit egy mozdulattal felülírta. És egyben azt is kijelölte, hogy merre kell továbbmennünk.

Mint írtam, a KOM-mal való "vitánk" alapja részben retorikai. Ők egyfajta előválasztásként tekintenek a 106 esélyes jelölt megtalálására, míg mi inkább előrehozott második fordulóként. Ez látszólag csak játék a szavakkal, pedig mély tartalmi különbség áll(hat) mögötte. De éppen ezért úgy érezzük, a szavakkal való játék helyett azt kell minél egyértelműbben népszerűsítenünk, amiről a projektünk szól: a taktikai szavazást. Erről kell minden fórumon minél érthetőbben beszélnünk, ezt az üzenetet kell elvinnünk a választókhoz. És mivel a forrásaink igen korlátozottak, ezt a választók segítségével, közreműködésével kell megtennünk.

Újratervezés lenne ez, vagy az eredeti irány megerősítése? Voltaképpen mindegy, minek tekintjük. Az az egy biztos, hogy ezen a ponton jó érzés visszanézni, és azt látni, hogy egy-két ember némi elszántsággal, kitartással és egy jó politikai elképzeléssel eljuthat az országos médiába. Nem hatalmas pénzekből, hanem mindössze pár tízezer forintból (Facebook-hirdetés, domain-regisztráció stb.). És ezzel nemcsak a saját üzenetünket vihetjük el egyre többekhez, hanem azt az üzenetet is, hogy érdemes hinni az egyéni kezdeményezés erejében, még ebben a súlyosan deficites politikai kultúrában is. Ez a hit legalább olyan fontos a hatalom észszerű korlátozása szempontjából, mint az, hogy lesz-e kétharmados többsége 2018-ban a regnáló kormánynak.

Az újratervezés pedig a Kézműves politikát is érinti. Még nem tudom egész pontosan, hogyan, de ez is felszabadító hatású lehet. Már nem kell annyit írnom a Viszlát, kétharmad célkitűzéséről, hiszen egyre többen ismerik; így végre többet írhatok a tevékenységünk kapcsán felmerülő, de azon túlmutató politikai kérdésekről. Ahogy az első bejegyzés idején, úgy most is bizonytalan vagyok, mármint ezt a blogot illetően. De ahogy ott is írtam: valahol el kell kezdeni. És valahol újra kell kezdeni.

(Fotó: Unsplash)

A Kézműves politika a Viszlát, kétharmad! társoldala. A Facebookon itt tudod követni, a Viszlát, kétharmad! kampányt pedig itt.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kezmuvespolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr2013366737

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Boross Bence 2017.11.29. 11:58:26

Tamás Gáspár Miklós: Ellenzékváltó hangulat (Népszava, 2017. november 15.)

nepszava.hu/cikk/1145577-tamas-gaspar-miklos-ellenzekvalto-hangulat
süti beállítások módosítása