Kezdettől fogva nem hittem abban, hogy Gulyás Mártonék kezdeményezése működhet. Tegnap óta még kevésbé hiszek. Nem tudom, érdemes volt-e mindent egy lapra feltenniük, mindenesetre így alakult: mindenki tudta, hogy október 23-án történnie kell valaminek. És történt is: az, hogy nem történt semmi. Orbán Viktor ugyanúgy megtartotta beszédét az 1956-os forradalom ürügyén arról, hogy Brüsszel egyenlő Moszkva, az ellenzéki pártok ugyanúgy külön demonstráltak, akarom mondani emlékeztek, a Közös Ország Mozgalom összellenzéki (vagy összbaloldali, vagy majdnem összbaloldali) Kossuth téri megmozdulását pedig elmosta az eső.
Oké, arról nyilván nem Gulyás Mártonék tehetnek, hogy a hatalom malmai lassan őrölnek, és a fideszes parlamenti többség nem utasította el időben az általuk tető alá hozott nyolcpárti törvényjavaslatot az arányosabb választási rendszerről. De mivel nem utasította el, nem lett volna könnyű a forradalom évfordulóján polgári engedetlenséget hirdetni, hacsak az ember nem abban érdekelt, hogy a legvérmesebb fideszes álmok váljanak valóra (lásd még: forró ősz, amire oly régóta kondicionálják híveiket a kormánypárti politikusok). Enélkül viszont nem volt igazi tétje a Kossuth téri tüntetésnek, nem csoda hát, hogy az LMP és a Momentum jó előre kifarolt mögüle. Aztán az októberi időjárás elintézte, hogy mindenki más is szépen kifarolhasson.
Amikor a Viszlát kétharmad! kezdeményezést elindítottuk, két olyan csapdát is szerettünk volna elkerülni, amibe Gulyásék látványosan beleestek. Az egyik, hogy ha már választási mozgalmat szervez az ember (bár a mi esetünkben egyelőre túlzás lenne mozgalomról beszélni), csak reális és megvalósítható célokban érdemes gondolkodnia. A másik, hogy ha már civil mozgalmat szervez, nem érdemes ennyire a pártokra koncentrálnia. A Közös Ország Mozgalommal kapcsolatban sokaktól hallani, hogy noha a választási rendszerrel kapcsolatos célkitűzéseik nem reálisak, legalább sikerült egy asztalhoz ültetniük az ellenzéki pártokat. (Azt most hagyjuk, hogy az egyik legerősebb ellenzéki párt nem ült ott annál az asztalnál.) De mégis mitől akkora eredmény ez? A pártok aláírtak egy olyan nyilatkozatot, amiről tudták, hogy semmire sem kötelezi őket. Hiszen egyhamar nem fenyeget az a veszély, hogy hatalomra kerülnének, az meg pláne nem, hogy kétharmados támogatást tudnának felsorakoztatni a választási törvény módosítása mögé.
Az a veszély ellenben fenyeget, hogy ha minden így megy tovább, a Fidesz 2018-ban ismét kétharmadot szerez. Ha pedig ezt el akarjuk kerülni, akkor nem a pártokat, hanem a választókat kell meggyőznünk arról, hogy tehetnek ellene. Vagyis ne az ellenzéki pártokat győzködjük a koordinált jelöltállításról: ha valaki eddig nem mérte fel, mi múlik azon, ha az ellenzéki voksok több jelölt között oszlanak meg az egyéni választókerületekben, akkor nem sok keresnivalója van ezen a pályán. Nyilvánvaló, hogy ezzel minden ellenzéki párt tisztában van, ahogy az is nyilvánvaló, hogy a pártok hajlamosabbak a saját érdekeiket követni, mint valamiféle általános, összellenzéki érdeket. Ha azt akarjuk, hogy az utóbbi érvényesüljön, akkor a választókat kell meggyőznünk arról, hogy a pártok érdekei ellenére hozzák létre a saját összefogásukat, és bárkire adják is a voksukat a pártlistán (elvi szavazat), a saját választókerületükben szavazzanak az erősebb, esélyesebb ellenzéki jelöltre (taktikai szavazat).
Akit érdekel a javaslatunk, a Viszlát, kétharmad! oldalán részletesebben is elolvashatja. Engem viszont az érdekelne, az októberi 23-i nem-történések hatására vajon felismerik-e Gulyás Mártonék, hogy végre ideje lenne eldönteniük, pontosan mit is akarnak. Ha arányosabb választási rendszert, akkor el kellene engedniük 2018-at, és hosszú távra kellene berendezkedniük, hogy valódi társadalmi támogatást állítsanak az elképzelésük mögé. Ha viszont a 2018-as választás kimenetelét akarják érdemben befolyásolni, akkor a választási rendszer kérdését kellene elengedniük egy időre, és a pártok meggyőzése helyett a szavazók meggyőzésére koncentrálniuk. Enélkül csak rengeteg erőforrást pocsékolnak el egy olyan időszakban, amikor a kormánnyal nem szimpatizálók széles tábora egyáltalán nincs bővében az elpocsékolható erőforrásoknak.
Persze ez az ő dolguk, lelkük rajta. Akik viszont hozzánk hasonlóan nem szeretnének újabb fideszes kétharmadot, azok jobb, ha tudják, hogy a politikában nincs esőnap. A választáson végképp nincs: ott kell lenni, ha esik, ha fúj. Ha pedig már ott leszünk, abban a választási rendszerben, amelyik 2018-ban minden valószínűség szerint érvényben lesz, nem érdemes esélytelen jelöltekre pazarolni a szavazatunkat.
(Fotó: Stock Snap)
A Kézműves politika a Viszlát, kétharmad! társoldala. A Facebookon itt tudod követni, a Viszlát, kétharmad! kampányt pedig itt.
