Bájosan idealista

2017. október 20. 16:30 - Pápay György

A napokban két ismerősömtől kaptam számomra fontos visszajelzést a Viszlát, kétharmad! kezdeményezéssel kapcsolatban. A nevüket nem fedem fel, mert erre nem kaptam (mondjuk nem is kértem) felhatalmazást, pedig úgy még érdekesebb lenne a dolog. De a politika már csak ilyen: mindig azok a belső sztorik a legjobbak, amiket kifelé nem mondhat el az ember.

sorosuveg.jpg

Az egyikük hozzám hasonlóan dolgozott korábban a Fidesz közelében, majd később a sajtóban is. Szerinte a kétharmad megállítása ma a "reálpolitikai minimálprogram". Magam se tudtam volna frappánsabban megfogalmazni! A másik, ma még Fidesz-közeli ismerősöm szerint az ennek érdekében meghirdetett kampányunk "bájosan idealista". És el kell ismernem, hogy ebben is van valami. Persze csak ha "idealista" alatt nem "naivat" értünk.

Naiv ugyanis nem vagyok. Az elmúlt pár év a politika közelében végképp megfosztott minden naivitásomtól. És itt nem valamiféle House of Cards-típusú találkozásokra kell gondolni. Nem azért kellett levetkőznöm a naivitásomat, mert annyi romlott figurával találkoztam volna. Épp ellenkezőleg. A Fidesz-frakciónál számos jó és tisztességes emberrel dolgoztam együtt. Olyanokkal, akik nem a saját érdekeiket nézték, hanem tényleg hittek valamiben, és azért dolgoztak. Olyan ez, mint a Karinthy-novellában, ahol egyesével mindenki Krisztust kiált, de az összességében mégis Barabásnak hallatszik. Nem az az igazán ijesztő, ha romlott emberek munkája révén egy romlott rendszer jön létre. Ez ugyanis magától értetődő. Számomra sokkal ijesztőbb, hogy ez a borzalmas rendszer többségében jó és tisztességes emberek közös igyekezetéből született meg.

Nem vagyok naiv abban a tekintetben sem, hogy ezzel a rendszerrel szemben mennyit érhet el az ember a saját erejéből. Már csak azért sem, mert tisztában vagyok a véleménybuborékok természetével. Attól, hogy a Viszlát, kétharmad! blog egész jókat megy az Index-címlapon, vagy hogy szépen növekszik a kedvelőink száma a Facebookon, még nem jutunk rögtön egyről a kettőre. Ahogy az ellenzék (különösen a baloldali-liberális ellenzék) sem jutott egyről a kettőre, amelyik szintén a saját véleménybuborékjában él, ahol természetesen mindenki (mindenki!!!) elszántan Fidesz-ellenes. Aztán hogy, hogy nem, ez az elszánt Fidesz-ellenesség mégsem elég semmire. És azért nem, mert a buborékon kívül nem kormányváltó hangulat uralkodik. Hanem a közöny. Ez ma minden előremutató változás legnagyobb gátja, és nehéz megmondani, hogy a kialakulásáért a kormányoldal vagy az ellenzék tett többet. (Miközben ők talán nem is érzékelik ezt a hihetetlen közönyt. Ők csak az általuk növesztett buborékban élő, könnyen szavazatokra konvertálható drukkereiket látják.)

A Viszlát, kétharmaddal kapcsolatos "idealizmusomat" viszont éppen annak realista jellege táplálja. Nem tudom, hogyan lehetne ma egy ellenzéki pártot győzelemre vinni. Ez a cél, hogy őszinték legyünk, jelenleg irreálisnak tűnik. Abban viszont biztos vagyok, hogy ha reális célokat tűzünk ki, akkor van esély a sikerre. Ilyen a Fidesz újabb kétharmados győzelmének megakadályozása, amire van egy ígéretes recept (lásd a Viszlát, kétharmad! oldalán). Ahhoz pedig, hogy ez működjön, elsőként a legaktívabb ellenzéki szavazókat kell megszólítani. Hogy pontosan tudják: ha nem taktikusan szavaznak, az egyéni választókerületekben a szavazatuk el fog veszni, és ezzel a Fidesz győzelmét segítik. Ezért bárkire adják is pártlistán a voksukat, egyéniben csak a legerősebb, legesélyesebb ellenzéki jelöltre érdemes szavazniuk.

Ezt az üzenetet át lehet vinni. A legaktívabb szavazókat pedig meg lehet szólítani ott is, ahol a kampányunkat el tudtuk indítani: a közösségi médiában. Ebben a reálpolitikai minimálprogramban az a szép, hogy elég, ha akár csak néhány választókerületben működik, hiszen egy-két körzeten is múlhat a kétharmad sorsa. Ezen a szinten pedig tényleg minden szavazat számít: minden tudatos ellenzéki átszavazás, amit leginkább az aktív és informált választóktól remélhetünk.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a legfőbb ellenféllel, a közönnyel ne kellene felvenni a harcot. Hogy ne kellene azokat is megszólítani valahogy, akiknek az elmúlt évek párhuzamos valóságokban zajló kampányai (amelyeknek semmi közük az ő valós problémáikhoz) elvették a kedvüket a politikától. Mert ha azokat is sikerülne aktivizálni, akik ma a passzívak táborát gyarapítják, annak igencsak mélyreható következményei lennének. Ehhez azonban el kell indulni: először azok irányába, akiknek a számára ez az ügy igazán fontos, hogy aztán ők vigyék tovább az üzenetet a kiábrándult közép felé.

Beismerem, ehhez már valóban kell némi idealizmus. De egy próbát megér, mert ezen múlik, mi lesz ebből az egészből: Kasszandra-projekt vagy Dávid kontra Góliát-projekt. A magam részéről az utóbbi történetet mindig motiválóbbnak tartottam.

(Fotó: Pixabay)

A Kézműves politika a Viszlát, kétharmad! társoldala. A Facebookon itt tudod követni, a Viszlát, kétharmad! kampányt pedig itt.

11 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kezmuvespolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr4113038366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.21. 08:58:44

A ballib szavazók kb, az összes szavazó 10 %-át teszik ki. Ez hatalmas kampánnyal felvihető 15 %-ra.

Most akkor miről is beszélsz ezen adatok ismeretében?

Nem mindgey, hogy ez a 15 % együtt vagy részekben van?

Európai téridő 2017.10.21. 09:08:32

Amig Nyugat-Mucsa nem száll le a magas lóról, addig - mivel a ballibek eszmei-ideológiai bázisát is az onnan induló gondolatrohamok adják -, nem lesznek nyerők a szellemi portékáikkal a gazdag történelmi tapasztalatokkal bíró honfitársainknál, akik nem feltétlenül az ellentétes oldalon állnak.

birka menet 2017.10.21. 09:21:28

Így van ez kell; az utcán, munkahelyen mindenhol arról beszélni, hogy a fideszmaffiát el kell számoltatni, a lopott pénzeket visszavenni, Orbánékat meg börtönbe vágni.

birka menet 2017.10.21. 09:24:15

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

ostoba troll ruszki ügynök, csak hogy értsd azzal a balkáni agyaddal:

ballibsi szavazók 10% + meg Orbánék elszámoltatását akaró szavazók 70%

> 20 % fidesz birka tábor (a magadfajta Bulgáriában állomásozó fidesz birkákat is beleszámítva

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.10.21. 10:47:22

"És azért nem, mert a buborékon kívül nem kormányváltó hangulat uralkodik. Hanem a közöny."

Nem a közöny, hanem a veletek szemben érzett undor és megvetés.

Most komolyan gondolod, hog a Fidesz 2/3-ának megakadályozása céljából szavazni fogok mondjuk egy dékás vagy maszopos káderre? Hogy aztán a végén egy Gyurcsány vagy hasonló elkúró kerüljön a képviselői székbe?

morph on deer 2017.10.21. 10:52:10

A kulcs valóban egy "reálpolitikai minimálprogram" kidolgozása lenne, - mégpedig olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehet - amit pártszimpátiától függetlenül lehetne támogatni. Ha lenne szándék, ez már túl nehéz sem lenne, hiszen a legtöbb párt célkitűzései között szép számmal vannak azonos elemek így is, és szakpolitikai alapokon már amúgy is zajlik bizonyos zsintű együttműködés.
Ha ez sikerülne, és minden orbánmentes párt beemelné a programjába, akkor ezzel és egy koordinált szavazással akkor is fel lehete lökni a NER nevű erőszakszervezetet, ha nem formális összeborulás történik az egész “másik” oldalon.
Ráadásul mindez az úgynevezett “identitásuk” feladása nélkül is lehetséges lenne!

Rendszerváltó szándék nélkül mondjuk nem...

KukuxuBucsu 2017.10.21. 11:30:01

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Egyszer mondanál valami értelmeset, és támasztanád alá adatokkal, lehet jobb lenne, de neked felteszem csak a hit maradt, ami persze nem para, csak ilyen vehemenciával már rég valami értelmeset is elérhettél volna a folytonos kommentelgetés helyett, ami lássuk be nem sok, max pofon a szarnak.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.21. 11:38:55

@KukuxuBucsu:

Többet elértem, mint az emberek nagy többsége.

Ezt a meccset elbuktátok...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.10.21. 12:19:42

@KukuxuBucsu:

"ami lássuk be nem sok, max pofon a szarnak."

Mely esetben te vagy a szar, mert épp téged pofozgat. :D

Willkommenskultur 2017.10.21. 13:28:38

én sem szeretnék fidesz 2/3ot

de hogy emiatt ballibre szavazzak? azt felejtsd el gyorsan

még a jobbikot meggondoltam volna 2 éve de nem tetszik amit mostanában csinálnak
süti beállítások módosítása