A napokban két ismerősömtől kaptam számomra fontos visszajelzést a Viszlát, kétharmad! kezdeményezéssel kapcsolatban. A nevüket nem fedem fel, mert erre nem kaptam (mondjuk nem is kértem) felhatalmazást, pedig úgy még érdekesebb lenne a dolog. De a politika már csak ilyen: mindig azok a belső sztorik a legjobbak, amiket kifelé nem mondhat el az ember.

Az egyikük hozzám hasonlóan dolgozott korábban a Fidesz közelében, majd később a sajtóban is. Szerinte a kétharmad megállítása ma a "reálpolitikai minimálprogram". Magam se tudtam volna frappánsabban megfogalmazni! A másik, ma még Fidesz-közeli ismerősöm szerint az ennek érdekében meghirdetett kampányunk "bájosan idealista". És el kell ismernem, hogy ebben is van valami. Persze csak ha "idealista" alatt nem "naivat" értünk.

Naiv ugyanis nem vagyok. Az elmúlt pár év a politika közelében végképp megfosztott minden naivitásomtól. És itt nem valamiféle House of Cards-típusú találkozásokra kell gondolni. Nem azért kellett levetkőznöm a naivitásomat, mert annyi romlott figurával találkoztam volna. Épp ellenkezőleg. A Fidesz-frakciónál számos jó és tisztességes emberrel dolgoztam együtt. Olyanokkal, akik nem a saját érdekeiket nézték, hanem tényleg hittek valamiben, és azért dolgoztak. Olyan ez, mint a Karinthy-novellában, ahol egyesével mindenki Krisztust kiált, de az összességében mégis Barabásnak hallatszik. Nem az az igazán ijesztő, ha romlott emberek munkája révén egy romlott rendszer jön létre. Ez ugyanis magától értetődő. Számomra sokkal ijesztőbb, hogy ez a borzalmas rendszer többségében jó és tisztességes emberek közös igyekezetéből született meg.

Nem vagyok naiv abban a tekintetben sem, hogy ezzel a rendszerrel szemben mennyit érhet el az ember a saját erejéből. Már csak azért sem, mert tisztában vagyok a véleménybuborékok természetével. Attól, hogy a Viszlát, kétharmad! blog egész jókat megy az Index-címlapon, vagy hogy szépen növekszik a kedvelőink száma a Facebookon, még nem jutunk rögtön egyről a kettőre. Ahogy az ellenzék (különösen a baloldali-liberális ellenzék) sem jutott egyről a kettőre, amelyik szintén a saját véleménybuborékjában él, ahol természetesen mindenki (mindenki!!!) elszántan Fidesz-ellenes. Aztán hogy, hogy nem, ez az elszánt Fidesz-ellenesség mégsem elég semmire. És azért nem, mert a buborékon kívül nem kormányváltó hangulat uralkodik. Hanem a közöny. Ez ma minden előremutató változás legnagyobb gátja, és nehéz megmondani, hogy a kialakulásáért a kormányoldal vagy az ellenzék tett többet. (Miközben ők talán nem is érzékelik ezt a hihetetlen közönyt. Ők csak az általuk növesztett buborékban élő, könnyen szavazatokra konvertálható drukkereiket látják.)

A Viszlát, kétharmaddal kapcsolatos "idealizmusomat" viszont éppen annak realista jellege táplálja. Nem tudom, hogyan lehetne ma egy ellenzéki pártot győzelemre vinni. Ez a cél, hogy őszinték legyünk, jelenleg irreálisnak tűnik. Abban viszont biztos vagyok, hogy ha reális célokat tűzünk ki, akkor van esély a sikerre. Ilyen a Fidesz újabb kétharmados győzelmének megakadályozása, amire van egy ígéretes recept (lásd a Viszlát, kétharmad! oldalán). Ahhoz pedig, hogy ez működjön, elsőként a legaktívabb ellenzéki szavazókat kell megszólítani. Hogy pontosan tudják: ha nem taktikusan szavaznak, az egyéni választókerületekben a szavazatuk el fog veszni, és ezzel a Fidesz győzelmét segítik. Ezért bárkire adják is pártlistán a voksukat, egyéniben csak a legerősebb, legesélyesebb ellenzéki jelöltre érdemes szavazniuk.

Ezt az üzenetet át lehet vinni. A legaktívabb szavazókat pedig meg lehet szólítani ott is, ahol a kampányunkat el tudtuk indítani: a közösségi médiában. Ebben a reálpolitikai minimálprogramban az a szép, hogy elég, ha akár csak néhány választókerületben működik, hiszen egy-két körzeten is múlhat a kétharmad sorsa. Ezen a szinten pedig tényleg minden szavazat számít: minden tudatos ellenzéki átszavazás, amit leginkább az aktív és informált választóktól remélhetünk.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a legfőbb ellenféllel, a közönnyel ne kellene felvenni a harcot. Hogy ne kellene azokat is megszólítani valahogy, akiknek az elmúlt évek párhuzamos valóságokban zajló kampányai (amelyeknek semmi közük az ő valós problémáikhoz) elvették a kedvüket a politikától. Mert ha azokat is sikerülne aktivizálni, akik ma a passzívak táborát gyarapítják, annak igencsak mélyreható következményei lennének. Ehhez azonban el kell indulni: először azok irányába, akiknek a számára ez az ügy igazán fontos, hogy aztán ők vigyék tovább az üzenetet a kiábrándult közép felé.

Beismerem, ehhez már valóban kell némi idealizmus. De egy próbát megér, mert ezen múlik, mi lesz ebből az egészből: Kasszandra-projekt vagy Dávid kontra Góliát-projekt. A magam részéről az utóbbi történetet mindig motiválóbbnak tartottam.

(Fotó: Pixabay)

A Kézműves politika a Viszlát, kétharmad! társoldala. A Facebookon itt tudod követni, a Viszlát, kétharmad! kampányt pedig itt.