Összefogás, összefogás, összefogás. Lassan mást sem hall az ember, csak ezt a zakatolást, ha az ellenzékkel kapcsolatos híradásokat követi. Vannak pártok, amelyek önként beszélnek erről, és vannak, amelyeknek erről kell beszélniük, ha akarják, ha nem. Hogy ez miért történik így, az többé-kevésbé érthető. Hogy ez miért történik így, az totálisan érthetetlen. Egy biztos: ha van az önsorsrontásnak magas foka, az az összefogás-mantra vég nélküli ismételgetése az ellenzéki nyilvánosságban. Különösen úgy, hogy nem lesz összefogás.
Kezdjük az elején: Orbán Viktor egyik legzseniálisabb húzása az volt (már ami a saját hatalmának bebetonozását illeti), hogy a maga képére formálta a választási rendszert, egy olyan szisztémát hozva létre, amelyben maximálisan ki tudja használni ellenzéke megosztottságát. Egyrészt a választási rendszer a győztest is "kompenzálja" töredékszavazatokkal, ami a jelenleg a Fidesznek kedvez. Másrészt az egyéni választókerületeket már egyetlen szavazattöbbséggel el lehet vinni, ami több ellenzéki induló esetén szintén a Fidesznek kedvez: egy-egy kormánypárti jelölt már bő egyharmados támogatással is simán megnyerhet egy körzetet. Harmadrészt pedig az utóbbi faktorból egy olyan mellékhatás következik az ellenzékre nézve, amely, mit ad Isten, szintén a Fidesznek kedvez.
Ez a mellékhatás a heveny összefogáskényszer. Nem tudom, van-e olyan kormányközeli habonyárpád, aki ennek a romboló hatását pontosan előre látta, de ha igen, megérdemli a Macchiavelli-különdíjat. Bevallom, én nem számítottam arra, hogy a baloldali pártjai négy éven keresztül tényleg képesek lesznek újrajátszani a 2014-es választást megelőző összefogási alkudozást, minden eredmény nélkül. De ha erre számítani lehetett is, arra már kevésbé, hogy 2018-hoz közeledve ennyien lesznek érdekeltek abban, hogy ebbe a terméketlen időtöltésbe belerángassák azokat is, akik eddig kimaradtak belőle: a Jobbikot, az LMP-t és a Momentumot. És mindenki mást, aki él és mozog.
A dolog logikája persze érthető. 2017 őszére gyakorlatilag mindenki belátta, hogy 2018-ban egyetlen párt sem fogja "klasszikus" módon megverni a Fideszt. Az egyetlen esély az egyéni választókerületek elnyerése a fideszes jelöltek elől, amivel legrosszabb esetben is meg lehetne akadályozni az újabb kétharmadot, legjobb esetben pedig 50 százalék alá lehetne szorítani az eddig kormányzó erőt. Ehhez viszont nem elég a baloldal összefogása, hiszen ha önálló baloldali, jobbikos, LMP-s, momentumos stb. jelöltek vannak, akkor ugyanúgy szétforgácsolódnak az ellenzéki szavazatok. Mi erre a megoldás? Nosza, adjuk ki a "csak egy maradhat" jelszót, és tereljünk be mindenkit abba a nyilvános térbe, ahol kizárólag arról beszélünk, hajlandóak-e részt venni a Nagy Ellenzéki Összefogásban!
A probléma az, hogy ez a logika egy ponton sántít. Egyáltalán nem biztos ugyanis, hogy minden ellenzéki szavazó csak és kizárólag kormányváltást akar, minden további megszorítás nélkül. Akik mérhetetlenül gyűlölik a Fideszt, azok hajlamosak feltételezni, hogy mindenki más, aki nem kormánypárti, az ugyanilyen mérhetetlenül gyűlöli, és bármi, ismétlem, bármi elfogadható számára, ami nem a Fidesz. Csakhogy ez nem így van. Legfeljebb egy sajátos vélemény- és médiabuborékból tűnik így. Ahogy nincsen egységes ellenzék, úgy nincsen egyfajta ellenzéki szavazó sem: sokféle ellenzéki szavazó van, sokféle elvvel, meggyőződéssel, érzelemmel, előítélettel.
Akik a Nagy Ellenzéki Összefogásban gondolkodnak, abból indulnak ki, hogy ha egyetlen ellenzéki jelölt lenne az egyéni választókerületekben, akkor az összes nem kormánypárti voks automatikusan összeadódna. Ez azonban egyáltalán nem biztos, hogy így van. Tény, hogy a baloldal és a Jobbik támogatóinak egyre nagyobb hányada fogadna el akár hivatalos összefogást is a másik ellenzéki pólussal. Tegyük fel, hogy mindkét tábornak a fele (a valós arány ennél azért kisebb). Mi követezik ebből? Az, hogy a baloldal és a Jobbik támogatóinak fele viszont nem fogadna el egy ilyen összefogást! Ha ez bekövetkezne, a baloldali választók egy része feltehetőleg nem menne el szavazni, a Jobbik támogatóinak egy része viszont elmenne – és a Fideszre szavazna! Az már csak hab a tortán, hogy mihez kezdenének a Nagy Ellenzéki Összefogás esetén az LMP azon szavazói, akik nem a Jobbiktól és a baloldaltól való távolságtartása ellenére, hanem éppen amiatt támogatják a pártot (és akik feltehetőleg szintén nem kevesen vannak az LMP táborán belül).
Az összefogás-mantra ismételgetése ebben a helyzetben két okból is kifejezetten káros. Egyrészt az ellenzéki pártok nem a saját programjukat, terveiket, jelszavaikat ismertetik, hanem arról kénytelenek beszélni, kivel miért nem fognak össze, és a ha esetleg mégis, akkor mikor és milyen körülmények között. Ez a választási kampányhoz vészesen közeledve több mint terméketlen szórakozás. Másrészt ha eljutunk a választókerületi jelöltállításig, és kiderül, hogy mégsem lesz Nagy Ellenzéki Összefogás, azt az erre szocializált szavazók jelentős része hatalmas csalódásként éli meg, és úgy indul majd neki a választásnak, hogy minden elveszett. Vagy talán neki se indul.
Miközben egyelőre nem veszett el semmi. Csak hagyni kellene a pártokat, hogy tegyék, ami a dolguk, hogy aztán majd a választók is tehessék, ami a dolguk. Attól ugyanis, hogy több ellenzéki jelölt indul a körzetekben, az ellenzéki szavazók még bátran voksolhatnak közülük a legerősebbre, legesélyesebbre. Nem is kell, hogy minden választó így járjon el, hiszen a legfontosabb körzetekben már egy szűkebb tudatos szavazóréteg átbillentheti az eredményt az ellenzék javára. Ahhoz viszont, hogy ez működjön, nem az összefogási csodavárást kell erősíteni, hanem a taktikai szavazásra kell felkészíteni a szavazókat. Erre szolgálnak az olyan kezdeményezések is, mint az általunk indított, egyre szélesebb körben ismert Viszlát Kétharmad Mozgalom.
Ahhoz, hogy ezek a kezdeményezések hatékonyak lehessenek, ideje lenne arról beszélni, ami valóban fontos a 2018-as választással kapcsolatban. És ez nem az ellenzéki pártok összeboronálása, az egyéni jelöltek hivatalos összefésülése. Azok, akik ezt a játékot űzték a maguk térfelén hosszú éveken keresztül, mára oda jutottak, hogy még csak közös miniszterelnök-jelöltjük sincsen, és arról vitatkoznak, hogy most akkor van-e közös lista vagy nincs. Ha ennél többet szeretnénk elérni 2018-ban, akkor egyszerűen le kell szállni az összefogás-expresszről. Hiszen a vak is látja, hogy egy helyben áll. Legalábbis jobb esetben; rosszabb esetben a semmibe robog.
(Fotó: Pixabay)
Ha érdekel, milyen információi lehetnek a választónak az esélyes jelöltekről, gyere el december 11-i budapesti beszélgetésünkre, amely ezzel a kérdéssel foglalkozik politikai elemzők részvételével! (Ellenzéki esélyek, esélyes ellenzékiek, 2017. december 11., 18 óra, Budapest, VI. kerület, Szív utca 7. A Facebook- eseményt itt találod.)
A Kézműves politika a Viszlát, kétharmad! társoldala. A Facebookon itt tudod követni, a Viszlát, kétharmad! kampányt pedig itt.
