Az egyetlen módszer a Fidesz ellen

2017. november 16. 16:30 - Pápay György

Ez az egyetlen módszer, amely veszélyt jelent a Fideszre 2018-ban – ezzel a címmel ajánlotta a Heti Válasz online változata a lap csütörtöki számában megjelent, a Viszlát, kétharmaddal foglalkozó háromoldalas cikket. Azt hiszem, ennél jobb reklámot keresve sem találhatnánk a kezdeményezésünknek, avagy mozgalmunknak, ahogy a szerző aposztrofál bennünket (lassan meg kell barátkoznunk ezzel, és nekünk is el kell hinnünk, hogy mozgalommá lettünk). Maga a cikk egyébként korrekt és tárgyilagos módon járja körül a Fidesz túlhatalmának korlátozására tett javaslatunkat, és latolgatja az ezzel kapcsolatos esélyeket. Aki viszont a valasz.hu felütésével találkozik először, annak megfordulhat a fejében, hogy hallott ő már nem egy atombiztos módszerről, amelyek aztán mind a süllyesztőben végezték, és ma már talán a Google sem emlékszik rájuk, nemhogy az átlagos választópolgár.

man-in-a-winner-pose-walking-on-the-road-picjumbo-com_1024x683.jpg

Mióta a Fidesz dominálja a magyar közéletet, az "egyetlen módszerrel" kapcsolatos várakozás valóban jellemzővé vált idehaza. Tegyük hozzá: elsősorban a baloldalon. (Ahová a kommentelők egy része minket is automatikusan besorol, csak azért, mert a Blog.hu-n jelenünk meg, pedig én a magam részéről soha nem voltam baloldali, és a politikai identitásom épp a szocialistákkal szemben formálódott a kilencvenes években.) Ennél az állandó csodavárásnál nincs élesebb kritikája a baloldali-liberális pártok tevékenységének. A baloldali szavazók ugyanis régóta nem a pártjaiktól várják a csodát, hanem egy újonnan érkező szereplőtől, legyen az személy vagy mozgalom, amely végre megtöri a Fidesz dominanciáját. Aztán rendre az a vége, hogy a Fidesz töri meg az adott személy vagy mozgalom politikai karrierjét. Máskor meg egy-egy népszavazási kezdeményezéstől remélik, hogy elintézi a Fideszt, hogy aztán végül a Fidesz intézze el a maga eszközeivel a népszavazási kezdeményezést.

Arra is tudunk példát mondani, amikor éppen a túlzott politikai elvárások tettek tönkre egy ígéretesen induló civil kezdeményezést. Ez történt a Pukli István-féle Tanítanék mozgalommal is. Akárki akármit mond, a Tanítanék alapvetően szakmai kezdeményezésként indult, amely a fékevesztett centralizáció kóros következményeire próbálta felhívni a figyelmet a közoktatás területén. A Fidesznek természetesen az volt az érdeke (ez persze csak a Fidesz hatalomfelfogását ismerve tűnik természetesnek), hogy érdemi korrekció helyett rögtön betolja a politikai térbe a tanárok mozgalmát, és arról beszéljen: ezek kormánybuktatásra készülnek. Ráadásul ezt a baloldali törzsközönség egy része hitte el elsőként, és ők is ugyanezt várták a Tanítanéktól. A jóslat pedig beteljesült: ahogy egyre inkább (párt)politikai színezete lett az ügynek, úgy szálltak ki azok a pedagógusok, akik nem ebben voltak érdekeltek, és csak azok maradtak, akik tényleg kormánybuktatást akartak. Így lett végül Pukliék fő követelése, hogy Orbán Viktor kérjen bocsánatot, amit azóta is várnak a Kossuth téri jeges szélben.

A túlzott várakozásokkal tehát érdemes csínján bánni. Mégis azt kell mondanom, hogy éppen azért indítottuk el a Viszlát, kétharmad! mozgalmat (?!), mert mi is úgy látjuk, mint a Heti Válasz: hogy az általunk javasolt taktikai szavazás az egyetlen módszer, amely veszélyt jelent a Fideszre 2018-ban. A pártok támogatottságát és az ellenzék megosztottságát figyelembe véve nehéz elképzelni, hogy ma önmagában bárki is kormányt tudna buktatni. Az egyetlen járható útnak ezért az tűnik, ha a Fidesz mandátumszámát próbáljuk csökkenteni minél több ellenzéki győzelemmel a 106 egyéni választókerületben. Ez természetesen nem valamiféle csodaszer, de egyelőre senki sem állt elő reálisabb forgatókönyvvel a Fidesz vagy akár csak a kétharmad megállítását illetően.

Csodavárástól már csak azért sem kell tartani, mert a Viszlát, kétharmad! nem kíván a pártok helyébe lépni, és nehéz elképzelni, hogy bárki is ezt várná tőle. Rendszeres kritikával illetjük az ellenzéki pártokat, mert úgy látjuk, nem végezték el az ahhoz szükséges politikai munkát, hogy érdemi versenyhelyzetet teremtsenek a magyar közéletben. De véletlenül sem mondjuk, hogy ne lenne szükség rájuk: ha valakik meg tudják szorítani (vagy jobb esetben meg tudják verni) a fideszes indulókat az egyéni választókerületekben, azok az ellenzéki pártok jól kiválasztott, helyben erős jelöltjei. Amint azt mondanánk, hogy a jelöltállítást nem a pártokra kell bízni, hanem egy közös választási pártra, vagy 106 pártfüggetlen jelöltet kell elővarázsolni és elindítani, máris ugyanott tartanánk, ahonnan elindultunk: a soha be nem teljesülő csodában való reménykedésnél.

A jelöltállítást tehát a pártokra kell bízni, de az is jól látszik, hogy a választás kimenetelét nem bízhatjuk rájuk. Nekünk, választóknak kell felülírnunk a pártok érdekeit azzal, hogy listán a számunkra szimpatikus pártra adjuk a voksunkat, egyéniben viszont a legesélyesebb ellenzéki jelöltre. Amivel valójában az általunk támogatott párt érdekeit is szolgálhatjuk, hiszen nem mindegy, hogy a választáson szerzett X százalékát a fideszes kétharmad árnyékában kell majd hasznosítania, vagy esetleg egy kisebbségi kormány ellenzékeként. S hogy e két lehetőség közül melyik következik be, az már nem a pártokon, hanem rajtunk, választókon múlik.

Összességében tehát nem a csodában kell bíznunk, hanem önmagunkban. Még bennünk, a Viszlát, kérharmadban sem kell bíznia senkinek, hiszen a taktikai szavazás nem a mi szabadalmunk. Mindössze eddig nem volt más, aki ezt a nyilvánosságban felvállalta volna; mi felvállaltuk, és a rendelkezésünkre álló eszközökkel népszerűsítjük. Sehol sincs megírva azonban, hogy más ne vállalhatná fel ezt az ügyet, és ne népszerűsíthetné ezt a stratégiát. Ideális esetben minden civil mozgalomnak, amely mozgósítható erőforrásokkal rendelkezik, és a Fidesz túlhatalmának érdemi korlátozásában érdekelt, ezt kellene tennie. Nem mögénk kellene beállnia, hanem egy tőlünk függetlenül is létező választói igény mellé. Amely akkor is létezni fog, ha egyszer a Fidesz kénytelen lesz viszonyulni hozzánk, és úgy érzi, hogy eljött az ideje a Viszlát, kétharmad! elintézésének is.

Ha így lesz, ezen az úton akkor is végig kell menni. Nem azért, mert biztosan célba ér, hanem azért, mert jelenleg nem nagyon van más út.

(Fotó: Picjumbo)

A Kézműves politika a Viszlát, kétharmad! társoldala. A Facebookon itt tudod követni, a Viszlát, kétharmad! kampányt pedig itt.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kezmuvespolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr9113286987

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Pápay György: Az egyetlen módszer a Fidesz ellen 2017.11.16. 17:26:02

Az egyetlen járható útnak az tűnik, ha a Fidesz mandátumszámát próbáljuk csökkenteni minél több ellenzéki győzelemmel a 106 egyéni választókerületben.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.16. 16:44:26

Mivel a Fidesz nem si akar kétharmadot, az egész kezdeményezés nyitott kapukat dönget.

states42 2017.11.16. 18:06:44

Zavar az erőben. A magát elkötelezett jobboldalinak tartó arra vonatkozóan ad tanácsot a baloldalnak, hogyan akadályozható meg a jobboldali dominancia, győzelem. Amúgy pedig próbálkozni a kiskutyák szoktak.
süti beállítások módosítása